Hungarian Helyszínelő BlogArchívum

A Hungarian Helyszínelő blog archívuma

2009. január 15., csütörtök

Hátra van még a feketeleves!

Ki nevet a végén? Gyermekkorunk legendás játéka most élőben zajlik a tv2-ben. Hétfőn robban majd a bomba Bence Buci Maci rezidenciáján, Várdy ISTEN2.0 Zoltán ugyanis máris új programigazgatót keres! David Stogel és Cristophe Burge után engem is megtalált! Nem meglepő, megint baromira magyar hangzású nevek röpködnek! Egyébként Várdy ezt erősen benézte! David korábban a főnöke volt, mit képzelt, majd beosztottnak visszajön alá! Cristophe pedig a romániai Prima TV vezérigazgatói posztja után jelenleg Head of Entertainment a Sat1PRO7 csoportnál. A korábbi kreatív igazgató jól ismeri a vezért, így nem meglepő kiábrándító véleménye szakmai hozzáértéséről. Szerinte ugyanis Várdy legnagyobb baja, hogy összekeveri az ambíciót a tehetséggel. Zoltán, ébresztő, nem egy csavargyárat vezetsz, hanem egy televíziót. Lassan sajnálom Bencét, hiszen már azok is tudnak a programigazgatói castingról, akiket barátainak tart. Árpa például egy új ülőgarnitúrát is beszerzett a nagy napra, talán a régi szereposztó dívány már elkopott! Vagy Télanyu esetleg megkívánta a sármos főnököt, és ezzel lepte meg Karácsonyra!

Várdy valóban Istenné lett, leszállt közénk, és hibátlanná tökéletesedett. Sipi, korábbi cimborája sokat tudna erről mesélni. Arról az időről, amikor még ő volt a leghűségesebb barátja és szinte egyetlen bizalmasa internetes vállalkozásában. Összejártak, együtt buliztak, majd mikor Várdy kereskedelmi igazgató lett, a kapcsolat terhessé vált. Mély és bunkó búcsút vett egykori haverjától, mert már nem voltak egy szinten! Sipi, a kereskedelmi rabszolga és ő, az Istenné lett legnagyobb Várdy kereskedelmi nagyúr!

Fejétől bűzlik a hal - általában. Az, hogy ez az elegáns öltönybe bújtatott kisstílű PowerPoint manager szabadon garázdálkodhat a tv2-ben, az a Sat1PRO7 csoport alelnökének, a belga Patriknak köszönhető. Patrikhoz tartoznak a nemzetközi csatornák, azaz a volt SBS televíziók. Ő nevezte ki a korábban „kettős ügynökként" dolgozó Várdyt vezérigazgatónak. Ismeretségük onnan datálódik, amikor Várdy „egy személyben" volt a tv2 kereskedelmi igazgatója és az SBS központ egyik hűséges munkatársa. A „bolha a fülbe" akció keretében addig duruzsolt Patrik fülébe, míg a külföldi elhitte, egy átgondoltabb és gazdaságosabb rendszerrel Várdy Isten2.0 Zoltán még nagyobb profitot lesz képes elérni a tulajdonosoknak. Közben mindenkit bemószerolt, eláztatott, Svábyt „kickbackelősnek" hívta, Poich Lórit pedig egy laza peanut-tal elintézte. A suttogó propaganda olyan jól sikerült, hogy amíg Patrik a székében lesz, addig a korábbi vezetőknek esélyük sincs a visszatérésre. Szóval, mi semmi egyebet nem teszünk, csak azt, amit Várdytól tanultunk. Tessék elfogadni, vannak alulról jövő kezdeményezések, melyeknek célja, hogy gátat vessenek a pofátlan és értelmetlen vezetői döntéseknek.

Mert a feketelevest is meg kell ám inni. Az nem úgy van, hogy kirúgunk 80 embert, majd megsértődünk, hogy ezért nem kapunk glóriát. A vezetői felelősség része az érdekek ütköztetése, a kellemes és kellemetlen döntések meghozatala, sőt a következmények vállalása. A hatalommal rendelkező pozíció alapból nem teszi az embert Istenné, azaz tévedhetetlenné. Ha valaki gyenge képességű embereket világmegváltóknak hisz, akkor ne lepődjön meg, ha a világ fellázad ellene. Tudom, eddig Magyarország a következmények nélküli tettek országa volt. Tegyünk ellene! Mert el lehet bújni az RTL zsenialitása és erőfölénye mögé, de amikor Várdy meghirdette a piacvezetői pozíció megszerzését, akkor azt hitte, majd az RTL önszántából kivonul a piacról és beszünteti működését. Mi ez, ha nem dilettantizmus! Tudomásul kell venni, mindig voltak és lesznek sértett emberek, akik más-más módszerrel, de változtatni akarnak a kialakult helyzeten. Hívhatjuk ezt a folyamatot bosszúnak is, de nyomatékosítanám, semmi mást nem teszünk, csak amit Várdytól láttunk. Zoltán, ugye, milyen szar érzés, ha azzal a technikával ütnek ki, amit korábban te is alkalmaztál!

Karácsonykor belehúzott a tv2, majd a két ünnep között ismét negatív csúcsot döntött a hétfői 19,9 illetve a keddi 18 SHR%-os eredményekkel. Így 2008-ban 25,1 SHR% lett a főműsoridős éves átlag a 18-49-es célcsoportban. Gáz! Már gratulálni sincs kedvem, mert az utolsó mentsvárakat is tönkre teszi a jelenlegi vezetés. Maradt még a Szilveszter, amit amatőrök szerkesztettek a megújulás jegyében. 37,5 SHR%-kal nyertek, de a korábbi 42-45 SHR%-ot meg sem közelítették. Szerintük nem kell a nézőknek új SAS kabaré, jó lesz a régiekből összevágott egyveleg, zavarjuk el a Magyar ATV-re, hogy szívjon el a műsor 1-2 SHR%-ot a tv2-től. Lehet szeretni vagy nem szeretni a Mikroszkóp Színpad előadásait, de az adatokból is látszik, minden évben ez a műsor tarolt az összes korcsoportban. Tessék következetesnek lenni, ha a Filmosztályon úgy zajlik a segyulingolás, hogy elővesszük Poich Lóránd struktúráját, majd megnézzük, korábban milyen nézettségeket hoztak a filmek, és ez alapján rakosgatjuk őket ész nélkül, akkor a gyártott műsoroknál ez miért nem így van! Vagy Árpa jobban ért hozzá? Akkor miért nem ő a programigazgató! RTL-es hírek szerint Gyöngyössy Bence Frei Tomis kirúgásakor felajánlották neki ezt a pozíciót, csak akkor még volt annyi önkritikája, hogy nem vállalta el. Megjegyezném, saját verziója szerint unalmasnak tartotta a struktúrázást! Visszatérve a szilveszteri programhoz. Az RTL hosszú évek óta nem törődik ezzel a nappal, elegánsan átadja a tv2-nek. Leadnak 3 filmet, és boldogan végigbulizzák az éjszakát. A tv2 meg kapar, hogy legalább presztízsben hozzon nekik ez a nap! Evidenciának számít, hogy Szilveszterkor kell valami, amiben sztárok hülyéskednek. Erre totálisan alkalmas lett volna a Popdaráló, de a trendy gondolkodású megújítók ezzel nem foglalkoztak, inkább a nímand győztesek rangadóját forgatták le. Mert megérdemeljük. Horror pénzért! Mert megérdemlik! Ja, és majdnem elfelejtettem, az Irigy Hónaljmirigy végre megint képernyőn volt. A rádióspot megrendelője, az Árpa-barát Nagy Andrea erről persze megfeledkezett, mert ő ért hozzá! Eddie Murphy kell nekünk, mert kéthetente láthatjuk a képernyőn. Véletlenül sem mondták el a spotban, hogy lesz IHM, mert a végén még megnézték volna az emberek! Annyira alkalmatlanok, hogy lassan már írni sincs kedvem róluk!

Sok kritikát kaptam, hogy a Hírosztályt eddig kihagytam az összeállításokból. Nem lesz ez mindig így. Január elsején véletlenül belekukkantottam a Tények adásába. Hillary és Bill Clinton éppen a Time Square-en gratuláltak egymásnak egy házastársi csók kíséretében, hogy végre eljött az új esztendő, Hillary külügymisziszteri beiktatásának éve, amikor egyszer csak azt látom, hogy a bal felső sarokban megjelenik egy „Japán" felirat. Huuú, gondoltam magamban, a japánoknak milyen jó a píárjuk, hogy még ezt is el tudták intézni. Na, a viccet félre téve, a következő képsorok már valóban Tokióból származtak, de akkor már „Taiwan" felirat éktelenkedett a képernyőn. Ennyit a hitelességről és a hozzáértésről. Vezető arcuk, Bárdos András és felesége pedig még a doktoriját is megszerezte a hírszerkesztés tudományából! Hol van már a kiegyensúlyozottság és az objektivitás. De mit is várhatunk egy olyan hírműsortól, ahol kizárólag Bárdos bébik képviselik a politikai korrektséget, hiszen a Bárdos-Máté tanítványok elárasztották a Tények szerkesztőségét. Kedvencek és nem kedvencek. Nagyjából így lehetne összefoglalni a kiválasztódás mechanizmusát. Mert ők értenek hozzá, papírjuk is van róla. Igaz, hogy Bárdos a képernyőn úgy intonál, hogy a nézőnek újból és újból végig kell gondolnia, mit is akar mondani ez az ember, mert beszéde és hangsúlya köszönő viszonyban sincs a magyar nyelv szabályaival. Várdynak, mint alkalmas vezetőnek, el kellene várnia vezetőtársaitól, hogy példát mutassanak. Ebben az esetben, hogy eldöntse, főnök vagy műsorvezető akar-e lenni. Kinek a pap, kinek a papné. De Bárdosnak mindkettő kell, pedig profi televíziósként tudhatná, kezdeti, „imidzsértékű" megjelenése már a múlté. A csatorna a házaspár szerepeltetéséből nem profitál, sőt. Pedig mostanában András nagylelkűen megengedi Kárász Robinak, hogy ő beszélgessen a miniszterelnökkel. Nem volt ez mindig így, de amióta ennyit zuhant Gyurcsány népszerűsége, a házaspár attól fél, hogy a „Gyurcsány-barát, még Kubában is együtt nyaraltunk" jelzőt sosem fogják lemosni magukról. És hát nekik majd akkor is meg kell élniük, amikor esetleg nem a baloldal lesz hatalmon. Bár úgy látom, mostanában nem kell ettől félniük, mert Gyurcsányt még egy kicsit elkoptatja a baloldal, majd közvetlenül a választások előtt behozzák Bajnai Gordont, mint a szakmailag elfogadott, emberileg totálisan semleges, mégis „európer" politikust. Addig is nézhetjük még a Bárdos-Máté párost a képernyőn, mert nem lesz olyan karizmatikus vezető, aki ezt meggátolná. Nonszensz, hogy András még adásveszély idején sem volt képes Várkonyi Andival beülni a stúdióba. Talán attól félt, hogy már az első adás után kiderülne, jobb párost alkotnak, mint feleségével. Szóval, ki és mit csóvál! Egyébként nyílt titok, hogy a második, Várkonyi-Pachmann duó magasabb nézettséget hoz, mint az első páros. Akkor meg, hogy is van ez. Hol van itt a profizmus, meg a hozzáértés. Stábjuk egyik oszlopos tagja, Andor Éva szerint, a disznósajt tejtermék, sőt a belső legenda szerint, amikor kiküldték, hogy forgasson egy anyagot az aktuális benzináremelésről, szerényen megkérdezte, idei benzin nincs-e, mert oké, hogy van 95-ös, meg 98-as, de neki 2007-es kell! Visszatérve az alapokhoz! Vagy főnök, vagy beosztott! Ez itt a kérdés! Egyébként az arra érdemesebbek már rég Kert Attila után menekültek a Magyar Televízióba. Bárdos így megszabadult egyik riválisától, már csak Pánczél Andrea maradt! Andrea küzdött, de Kereszty távozása után meggyengült haderővel indult csatába. És elbukott! Bárdos csak ideig-óráig örülhetett hírigazgatói kinevezésének, mert bár megszabadult kvalitásokkal rendelkező ellenfeleitől, egy gyengébb kvalitású főnököt kapott, Gyöngyössy Bence személyében. Ez a tipikus „csöbörből vödörbe" eset! Ahelyett, hogy önálló Hírigazgatóságként egyenrangú lett volna a Programmal, Várdy simán berakta Gyöngyössy Bence alá, így Bence Buci Maci kezeli a büdzséjét is.

A tv2-ben fel kell kötni a gatyát, nemsokára jön az éves beszámoló ideje. Szerencsére az első kör írásos formában történik, amiben a számoké a főszerep, azaz a Bedő-Szilágyi duó már készülődik a kozmetikázásra. Az a duó, akik megpróbálták saját körben eltusolni, hogy majdnem 3 év alatt 40-50 milliót síbolt ki egyik munkatársuk a tv2-ből, miközben vidáman és boldogan vezetgették igazgatóságaikat, és mentek naponta a műsorgyártók agyára, mert nem az a fontos, hogy jó legyen a műsor, hanem az, hogy az „End Credit"-ek rendben legyenek! Saját portán kell söprögetni, nem a szart pofozni! Persze, véletlenül sem gondolták, hogy ez az ő felelősségük, hanem szépen és céltudatosan lefolytattak egy vizsgálatot, amelynek végén kirúgták az illetőt. Hümmögtek egy kicsit, de nem lett más következménye. Vezéráldozat, mint olyan, szóba sem került! Kihangsúlyoznám azonban azt a tényt, hogy véletlenül bukott le az illető, azaz, ha ügyesebb lett volna, a mai napig játszadozhatna a tv2 pénzével, pénzéből.

Zuschlag 125 millió forintért ül lassan egy éve előzetesben, a tv2 vezetői pedig milliárdokkal játszadoznak. Íme néhány adat, hogy könnyebb legyen eligazodni a rubrikák között. Jelenleg 100 millió Ft áll a Cápák sorozatban, mert ahelyett, hogy leadták volna a maradék 20 db adást egy korábbi sávban, egyszerűen megszüntették. De nem aggódom, Várdy kicsit magyaráz majd az RTL erőfölényéről, a gazdasági válságról és talán eléri, hogy ezt ne 2008-ban, hanem 2009-ben kelljen leírnia. Egy bibi azért van, a tologatással csak időt nyernek, mert 20 óra műsoridő még nagyon fog kelleni az ínséges időkben. Aztán ott van az XXL 35 milliós díszlete, azzal mi lesz! Luxus 60 millióból készíteni egy kétórás ÉLŐ műsort! Bárhogy is számolok, költségvetek, valahogy nem jön ki ez a 60 millió. A műsor szerintem mindennel együtt nem került többe, mint 15 millió – nagyvonalúan. Meg a díszlet, akkor 50-nél járok. Akkor pedig mire ment el a maradék 10 millió! Most már értem, hogy Kapitány Iván és Marschall Péter miért mondja azt, hogy nekik csakis Trunkó Bence kell, mert így olajozottabb a kommunikáció gyártócégeik és az Árpa központ között. De visszatérve a 10 millióra, nyilván ez volt a Filmservice gyártói haszna! Mert megérdemlik!

Aztán ott van a Paprika Latino, a Senorita Szöszi gyártója. Ki az az amatőr, aki azt gondolta, hogy mert egy csinos szőkének volt egy kétperces síróbaba jelenete a Kiválasztott című műsorban, rögtön egy főműsoridős produkciót lehet neki adni. Kicsit tessék elmélyedni az olasz csatornák választékában, és rögtön kiderül, a cicababa mellett mindig van egy kicsi, de okos férfi. Emancipáció ide vagy oda, egy csúnya, de okos férfit mindenki szívesebben néz így, mint egy buta szőkét egyedül! A műsor egyetlen pozitívuma, hogy sikerült letaszítania a legnagyobb bukás trónjáról az XXL-t, az egyik vasárnap délután elért 8 SHR%-os eredménnyel. Addig is, míg mindenki a műsor kommunikációján röhög, a producer és csapata kitart az eredeti ötlet mellett, azaz Hargitay Bea még mindig szerelmes a szappanoperahősbe! Durva!

Lassan a tv2 legkifizetődőbb exportcikke, ha kiárusítja kilóra a dilettantizmust. Nem akarnék sok szót fecsérelni a Megasztárra, mert nem érdemes, mindenesetre egy dologra felhívnám a jövőbeli telefonálók figyelmét. A döntőben, amikor a műsorban azt mutatták, hogy Fekete Dávid vezet, a különbség pedig majdnem 10 %, akkor valójában már utcahosszal Király Viktor dübörgött az élen. A közjegyző pedig kedvesen mosolygott, mert külön díjazásban részesült a produkciótól, azaz nem ingyen töltötte a szombat estéit a tv2 stúdiójában. Szerződésében pedig az állt, kizárólag a végeredményt kell hitelesítenie, azaz a részadatokat úgy manipulálhatta a csatorna, ahogy a bevétel diktálta. Várdy kiadta az ukászt: LÓVÉ minden áron! No money, no honey! Eszenyi Enikő, tessék most egy fülbevalót odadobni Várdy Zoltánnak is!

Egyébként a vezér csak stikában olvassa ezt a blogot, okulni szeretne belőle, szerintem. Ha tőlem akar vezetői tanácsokat, akkor rossz pozíciót ajánlott nekem, az ő állása megfelelőbb lenne számomra! Nem őriztünk együtt libát, hogy ajándékba ellássam ötletekkel és megoldásokkal, sőt nem kívánom az általa összegányolt vezetői kört sem segíteni a túlélésben. Felnőtt emberek, oldják meg! Hiszen önismereti tréningek keretében már néhányszor elsajátították, hogyan kell elviselni a kritikát! Addig is sok szerencsét kívánok az új programigazgató-vadászathoz, amiben szándékom szerint most legalább előre megismerte egy jelöltjének másik oldalát is.

Egy vallomással tartozom az olvasóknak a végén! Ezt a blogot egy barátomnak szántam karácsonyi ajándékba, nem kaszálni akartam egy könyvvel, de 30.000 (reklám nélkül) olvasó után lehet, hogy folytatom! Úgy tűnik, van igény e blog hangvételére. A külföldön továbbtanult Hölgyek/Urak nem tudnak mit kezdeni azzal, hogy személyes kritika érheti tevékenységüket egy meghatározó tömegmédium olimposzi székeiben. Pláne, olyan bulváros hangnemben, amilyenben a tv2 maga is élharcos. Hiszen minden Content csak lehetőség, semmit nem kötelező sem nézni, sem olvasni.

Addig is egy ajándék tipp a tv2 jelenlegi vezetésének. Gazdálkodj okosan! Minden játékboltban kapható!

Hungarian Helyszínelő




Mondjon le, Várdy! Őszödi beszéd á lá tv2

Hazudtam reggel, délben és este! Nem ezt mondta, de ezt gondolhatta Várdy Zoltán, amikor múlt pénteken évértékelő beszédet tartott a tv2 vezetőinek. „Most végre őszintén fogok hozzátok szólni! Sem eredményekben, sem nézettségben nem sikerült elérnünk a kitűzött célokat! Ha most feltennétek nekem a kérdést, hogy 2010-ben piacvezető televízió lesz-e a tv2, akkor semmi kétségem a felől, hogy a válasz, NEM!” Ezekkel a bizalmas és nyílt szavakkal folytatta a gondolatsort Várdy „most nem PowerPoint” Zoltán a zártkörű összejövetelen. Mert ő már tudta a legújabb a számokat, hogy az 50. héten a 18-49-es célcsoportban a tv2 átlagnézettsége főműsoridőben 24,4 SHR% volt. Ennek tükrében a vezér nyilvánvalóan rádöbbent, végighazudta az elmúlt egy évet. Az „istentudattal” rendelkező zseni megint a legnagyobbtól lopott, ÓÓÓ bocsánat, csak elcsaklizott! De Várdy Zoltán nem Gyurcsány Ferenc, azaz amit szabad Jupiternek, nem szabad a kisökörnek. Honnan is tudhatna ilyen népmesei igazságokat egy ámerikás magyar! Ő csak azt látta és tapasztalta, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnök még a hazugságból is jobban jött ki, mint az ellenzék, sőt profitált belőle. Várdy szűklátókörűségének bizonyítékaként csak egy dologra emlékezett: az igazmondás hatékonyabb fegyver, mint a hazugság. Apró, nüansznyi momentumok elkerülték a figyelmét, hogy pédául, mire az ellenzék léphetett volna, a miniszterelnök már „körberoadshow-zta” a magyar médiát, mert a legjobb kommunikációs szakemberek voltak segítségére, akik mindenhol mindenkit ismertek. Emlékeztek? Social capital! Ami a tv2-nek nincs! Bezzeg Gál. J. Zoltánnak és Szigetváry Viktornak van, akik sem eddig, sem a továbbiakban nem kívánják erősíteni a tv2 stábját, így briliáns húzásaikkal nem fognak egy kisstílű hazudozót - ha úgy jobban hangzik, későn igazmondót -, kihúzni a szarból. A tv2 jelenlegi kommunikációs csapatára pedig nem számíthat, mert semmi másban nem erősek, csak a kiszivárogtatásban, az ő szintjükre fordítva, pletykálásban.

Szóval, az isteni gondviselés, a világgazdasági válság, az emberi hiszékenység és a trükkök segítettek a tv2-nek abban, hogy megússza az Armageddont! Várdy majdnem beledöglött, mert egy évig úgy kellett tennie, mintha kormányozná a tv2 hajóját, pedig csak úszott az árral! Egy biztos, ha kirúgják, ír majd egy könyvet arról, hogy kell egy televíziót vezetni. Mert ő tudja! És mert imádja a könyveket! Tavaly Karácsonykor például a vezetőket meglepte a „Pozitív gondolkodás hatalma” című fantasztikus olvasmánnyal, amihez kísérőlevelet is fogalmazott az „Egy cég, Egy cél” mottóval! Ennek a könyvnek kellett volna idén segítenie a szellemi megújulást a piacvezetővé válás rögös útján! Édes Zoltán! Rossz könyvet vettél le a polcról. Javasolnám, olvasgasd és mélyedj el a „Nehezen kezelhető emberek, kényes szituációk” címűben.

Szerintem Kereszty már régóta bánja, hogy David Stogel távozásakor nem rúgta ki az akkor már az ő babérjaira ácsingózó kereskedelmi igazgatót. Korábban nem nyúlhatott volna hozzá, mert Várdyt külföldön és külföldiek castingolták. Mert az ámerikaiak tudják, mi kell nekünk. Egy díszf@sz kell nekünk, aki európai megjelenésével és tökéletes angolnyelvtudás birtokában felpezsdíti a magyar média állóvizét. Magyar média! Csókolom! Magyarul magyaroknak, ha tetszik érteni! Ha Várdy ennyire szeret angolul beszélni, mi a f@sznak jött haza! Talán USA-ba kevés volt?

Míg erre a kérdésre választ kapunk, a tv2 jelenlegi vezetése kirúg még 80 embert, hogy így csökkentse a költségeket. Hűséges csatlósai ugyanis ezt tartják rövidtávon az egyetlen megoldásnak. Természetesen nem a fölöslegesen felduzzasztott adminisztrációtól búcsúzik a csatorna, hanem content embereket küldenek el. A Szilágyi-Bedő-Szentesi trió számára ugyanis az a jobb vezető, akinek nagyobb a szemétdombja, több osztály és ember tartozik alá. Így történhetett meg egy országos kereskedelmi televízióban, hogy a kontrolling igazgatónak saját HR osztálya van, ahol nem televíziós szakemberek döntik el, hogy milyen televíziós szakembereket vegyenek fel! Az igazgatónő egyébként is az egyik személyes kedvencem. Egy nő, hogy lehet ennyire igénytelen, belső és külső értelemben egyaránt. Csak nézzetek nyáron a lábfejére, és tudni fogjátok, mire gondolok! A Szilágyi-Bedő duó egyébként a pálfordulások mestere, segédkeztek Tolvaly Ferenc megbuktatásában, majd Kereszty hűséges emberévé váltak. Kézjegyükkel hitelesítettek olyan történeteket, amiket Kereszty alatt szabályosnak és legálisnak tartottak, de Várdy kinevezése után csokorba gyűjtve bizonyítékként felkínáltak az új vezetőnek az előző rovására. Hányinger!

A hűséges csatlósok leghűségesebbike Szentesi Zsolt, bocsánat, ZSOL, „t” nélkül, mert ő sosincs múlt időben. Bezzeg a csigatévé indulásakor még ott volt az a fránya „t” betű a neve végén. Zsolt nem túlságosan tehetséges rendezőként indult, aki viszont annál nagyobb ambícióval rendelkezett. Rögtön tudta, kivel kell jóban lenni, így Árpa Joshi, a korábbi gyártási és műszaki főigazgató mindenese, csatlósa lett. Szívesen megrendezte azokat a Dáridókat és egyéb műsorokat, ahova az öreg Árpa kiíratta magát rendezőnek. Tudta, egyszer ezek a szívességek jól fognak még jönni. A legfontosabb atyai tanítást azonban elsőre magáévá tette: Felfelé nyalni, lefelé rúgni kell! Hűha! Ez aztán a pozitív hozzáállás! Vajon Várdy ezt tudta, amikor listavezető aktivistát csinált belőle? De ne szaladjunk ennyire a dolgok elébe! Amikor Keresztyt kinevezték, Zsol az Interaktív egyik vezető rendezője lett. Ne kérdezzétek, miért, de még a Big Brother szombati showját is megkapta. Okoskodott, magyarázott a semmiről, osztotta az észt. Szerencsére Christophe kézben tartotta a műsort, így csak annyi kárt okozott, amit még a BB1 elbírt. Lelkes alkalmazottként David mutyijában is segédkezett. Minden idők leggagyibb időjárásjelentését ugyanis a TV2 megvette David Stogel feleségének cégétől. Kereszty korrekt srác volt, rábólintott, belefért a büdzsébe ez a teszetoszaság! A „Nyuszi ül a fűben” kompozícióban a hölgyek átléptek egy 40 centis akadályt, besétáltak Magyarország 3D-s képére, kicsit pörögtek jobbra, forogtak balra, beguggoltak Budapest fölé, hogy az észak-keleti szél segítségével a fővárosiak betekintést nyerhessenek alsófertájukba. David távozása után ez a szörnyűség másnap eltűnt a képernyőről. De Szentesi vérszemet kapott a sikertől, és támogatói számának növekedésétől. Azt hitte, ő szarta még az RTL-t is! Naivság! Mindegy, benne volt a baráti körben, és onnan nem volt könnyű kiesni, mert Gábor megbízott benne és díjazta lojalitását. Amikor Barna György kirúgta, még egy kamuállást is kreált neki, hogy megbecsülését kifejezze. A TV2 műszaki fejlesztéséért és belső átalakításáért lett felelős. Kereszty adta rá az első mellényt! A csávó másnapra kinőtte! Annyira belejött az átalakításba, hogy kitalálta, kell a cégnek egy saját büfé a harmadik emeletre. A belső zuhanyhíradó elnevezte HabZSOLlak–nak, mert Szentesi gyanús körülmények között adta bérbe a helyiséget. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy konkrét bizonyíték nem volt ellene, de tudjuk, nem zörög a haraszt!

Majd begyűjtötte a műszakot, és nem sokkal később már a kapacitásért is ő felelt, végül Várdytól megkapta az informatikát és a gyártást. Ez volt a második mellény! Pedig a gyártáshoz annyi köze volt, amennyi ráragadt korábbi barátnőjéről, az egyik legjobb tv2-es gyártásvezetőről. Szakításuk durva és kegyetlen volt, mint ahogy az is, ahogy elbánt a lánnyal és koholt indokok alapján eltávolította a tv2-től. Ági tudta, ki is valójában Szentesi, és tisztában volt átlagos képességeivel. Szentesinek kínossá és kényelmetlenné vált korábbi szerelme jelenléte, ezért a legkövérebb főgyártásvezetővel szövetkezve engedély nélküli szabadságolás miatt kirúgták. A hájpacni és a „mellemighúzomagatyám,hogyafarkamjobban látsszon” végleg egymásra találtak.
Tehát a tv2 10! legnagyobb lúzerének negyedik helyezettje a három seggnyaló igazgató megosztva, a „régmúltidős”, a repedtsarkú és a kockafejű. Egyik kedvenc emlékem, amikor egy vezetői értekezletnek álcázott wellnes programon Szilágyi és Bedő szinte kéz a kézben beleereszkedtek a habokba… A többit rátok bízom! Vegyük tudomásul, mindig volt és lesz is kufirc az irodában, a szereposztó dívány sem ment még ki a divatból, de luxus olyan szinten belevinni a magánéletet egy televízió életébe, hogy abból hátrányosan jöjjön ki nemcsak mindkét illető, de a tv2 is. Mert ez egy EU-konform televízió, ha eddig még nem vettük volna észre.

Árpa-sztori nélkül nincs Hal a tortán! Kedden volt a Valami Amerika 2 premierje, ahol Árpáék középszinten képviselték nemcsak a családot, de a tv2-t is. Állítólag Attila széles mosollyal az arcán vezette be Szabinát a nagyterembe, mindketten koromfeketébe öltözve. Legnagyobb sajnálatunkra már nem maradt számukra hely, így az első sorban vigasztalódtak. A kis Árpa a végén nem volt képes leplezni savanyúságát, amikor Poós András, mint tv2-es koproducer fogadta a gratulációkat. Andris, vigyázz, ezt olyan jól kitaláltad magadnak, hogy Attilának máris fáj a foga erre a filmes creditre! Szerencsére Poósnak van egy-két tuti aduja az öreg Árpa ellen, majd megegyeznek. Például, amikor szerénynek nem nevezhető, 195 centijével a hűtőszekrény mögött kucorogva kellett végigasszisztálnia Árpa Joshi és kolléganője, Gabriella kamatyolását. Az íróasztal kemény volt, így az aktus rövidre sikeredett. Nem baj, fő az egészség és a jókedv, mert valahogy le kell vezetni a felgyülemlett munkahelyi feszültséget. Egyébként is, Árpákból sosem elég, gondolhatták a Mokka szerkesztői, amikor egyik reggel az egész Árpa családot meghívták vendégségbe! Mert Árpa Katalin, Árpa Szabina és Árpa Amira kell a népnek, mert ők celebek, vagy mi a fene. Egyébként a gyermek gyönyörű, csak gratulálni tudok hozzá, de nem egy olyan műsorban, ami apuci érdekeltségébe tartozik. Visszatetsző és felháborító. Az én anyukám mikor mehet be? Legközelebb majd Várdyné mesél a gyerekeknek a marketingről? Hova süllyedt ez a tévé! Egyébként ez az a Mokka, ahol egyik reggel Kárász Róbert beszélgetett a miniszterelnökkel. Az a Kárász Róbert, aki a miniszterelnöki kommunikációs tanácsadó cég egyik húzóembere, igaz, hogy Batiz András van előre tolva, de akkor is benne van. Így felmerülhet a kérdés, vajon Kárász volt az a profi tanácsadó, aki előző délután szorgalmasan felkészítette megrendelőjét a tv2-vel előre egyeztetett témákból? Egy biztos, Robi másnap, mint egy hiteles és objektív műsorvezető feltette a váratlannak és kényesnek egyáltalán nem nevezhető kérdéseit. Csak tudnám, másoknak ez miért nem tűnik fel?

És végezetül egy kis színes, ahogy mondta volt Pálffy Pisti, amikor még a Tények vezető arca volt! Hámori Barbara, a Viasat3 programigazgatója közös megegyezéssel távozott székéből, mert újabb kihívásokra vágyott! Igaz, nem önszántából, de ezt CIKI bevallani, ezért inkább baráti búcsúját gyorsan körbeküldte, hogy ezzel is megelőzze a pletykákat. Mert nem szép dolog szövetkezni az üzletfejlesztési igazgatóval és megpróbálni megbuktatni azt a vezérigazgatót, aki mosolyogva nézte végig a V3 saját gyártású műsorainak totális bukássorozatát. Kocsis lépett, és már az a titokzatos „külföldi” patrónus sem segíthetett. Barbarának mennie kellett! Hasznosságáról csak néhány adat. A Viasat3 kizárólag a group deal-ben vásárolt filmjeivel és sorozataival képes eltartania magát, azaz főműsoridős átlagban 5-6 SHR%-ot elérnie. Ha helyszínelnek, akkor ebben a sávban akár 11-13%-ot is hoznak, ezzel jelentős nézőszámot elszívva a többi csatornától, főleg az RTL-től, mert a tv2-től már nincs mit. A gyártói tendereken meghirdetett hazai gyártású műsorok ezt az eredményt csökkentették 2-3%-ra. Azaz itt is működött az a modell, hogy költsünk többet, hogy kisebb legyen a nézettség. A Bár 2.hulla napi valóságshow minden idők legnagyobb és legkínosabb bukása volt, mert nem elég, hogy a főműsoridőből száműzték late night-ba, de Karácsony helyett két hónappal korábban fejezték be a fociból ismert „gyors halál” módszerével. Barbara sosem tudott rendszerben gondolkozni, szerkesztői vénája gyenge, racionális döntések hiányában pedig alkalmatlan bármilyen vezetői feladat megoldására.
De Barbara túlélő típus, már az MTV-ben felmérte, jól jön az apai hátszél, sőt a közeli baráti kapcsolat is, amelyet mindig a főnökeivel ápolt! „A sztár egy napja” című kolosszális újítás volt Barbara debütálása az MTV-ben, ahol szerkesztője, az akkori ügyeletes „rendezőzseni” Káel Csaba barátnője volt. Ha esetleg nem állna össze a kép, ez a szerkesztő hölgy jelenleg Árpa Attila jobbkeze. Majd Barbara multifunkciós tehetségének eredményeképpen átszáguldott az RTL Fókusz című műsorába, végül az Interaktívban landolt. Kicsit barátkozott, jópofizott és rögtön főszerkesztői megbízást kapott. Megbukott. Szentesi Zsollal lenullázták a Claudia show-t, a Friderikusz által létrehozott celeb talkshowt. Sok kritika érte akkoriban Friderikuszt, a művésznő egyéniségének elnyomásával vádolták, pedig csak kordában tartotta személyiségét. Ez nem kellett Keresztynek, újítani akart, civileket szeretett volna látni a stúdióban, helyette azonban civileket engedett a pályára. Zsol éjt nappallá téve kapcsolgatott a külföldi csatornák között, jegyzetelt, végül rádöbbent: a stúdióképben jobb, ha nem ülnek, hanem egy pultnál ácsingóznak a vendégek. Igaz, így feszengenek, nem tudnak ellazulni, csak könyökölni képesek, mint a kocsmában, de Zsol döntött, ez a tuti. Az elegáns díszletből proli és harsány stúdióbelsőt varázsolt. A szakmaiatlanság csúcsaként pedig Barbara kitalálta, legyen egy kamuvendég a meghívottak között. Evidencia a szakmában, hogy a talkshow olyan műfaj, ahol statisztákkal van teletömve nemcsak a nézőtér, de a beszélgető helyszín is. Balgaság bevallani, mert lerombolja a varázst. Barbara azonban ahelyett, hogy megbukott volna, újabb patrónust talált. Tovább szárnyalhatott volna, de csak bukdácsolt és végül a Viasat3 programigazgatója lett. Hirtelen azokkal kezdett barátkozni, akikkel korábban gyűlölték egymást, de most pénzt és mutyit látott bennük. Átcsábította Hajóst, megbukott vele. Próbálkozott Csernussal, akit szintén az interaktívos időkből ismert. Szerződtetése mögött szemtanúk állítása szerint az a mély baráti vonzalom is közre játszott, amelyet Barbara ápolt a műsor egyik producerével. A biznisz beindult, a nézettség pedig zuhanni kezdett. Barbara kitartott, a csatorna pedig visszatért a sikersorozatokhoz. Hámori elvitathatatlan érdeme, hogy a két nagy kereskedelmi csatorna tulajdonosi körébe tartozó gyártócégek (lásd. IKO és Interaktív) beszállítóként megjelenhettek a konkurens csatornánál. Erre biztosan megvolt a jó oka, ami a fenti adatok ismeretében nyilvánvalóan nem a nézettség javítása volt! Hámori Barbara állítólag az IKO-ba készül, de ismerve Várdy habitusát, még simán végezheti tv2 programigazgatójaként!

Hungarian Helyszínelő

Kilóg a LOGOláb!

Csillagok háborúja, Világok harca, Armageddon, Pokoli torony! Kell egy kis katasztrófába ágyazott világmegváltás a népnek. A kasszasikerekben mindig az a jó, hogy a kisebb, gyengébb, mégis okosabb nyer, hol furfanggal, hol „igazbaráti" segítséggel a végén mindig legyőzi a gonoszt. Ezt álmodta meg a tv2 is. Pici győzelem, pici világmegváltás, gondolták, de annál nagyobb és hangosabb önpromócióval a legvégén. Blikk, Story, Best, Playboy címlapokon feszítettek álmukban, és már a köszönőbeszédeket fogalmazták: Thanks for my family, (itt elcsuklik a hang) my wife, my colleges! (Már a sírás kerülgeti a fiúkat.) It was a cool work!
Rafináltak és cselesek akartak lenni, ezért a legnagyobbaktól szerettek volna tanulni. Bekapcsolták a dvd-t és megafilmeket, gigasikereket nézegettek esténként. Tudták, ez a módszer egyszer már bejött „komolyabb" és nagyobb pályán focizó profiknak. Kapcsoltál? A korábbi miniszterelnöki tanácsadókról van szó, akik taktikai manővereiket az „Elnök emberei" sorozatból jegyzetelték ki. Halványan azért hozzátenném, ezerszer sikeresebben, mint bárki korábban, mert politikai eredményekről az elmúlt hat évben nem nagyon beszélhettünk, de kommunikációs bravúrokról annál inkább. Visszatérve a tv2 vezetőihez, egy óriási hibát azért vétettek, a dramaturgia alapszabályaitól ugyanis nem érdemes eltérni, a siker csak így garantált. Kellenek karizmatikus figurák mind a jó, mind a rossz oldalon, kell egy rövid, tömör, de annál velősebb expozíció, egy bombasztikus konfliktus, jöhet a történet, végül a csúcspont, némi erotikus katarzissal megtoldva, mert cicivillantás nélkül már semmi sem tökéletes, majd a briliáns megoldás. Tessék csak párhuzamot vonni. Hol van itt a gonosz ellenség, aki el akarja tiporni a szegényke tv2-t? Bár Árpa Attila a konfliktus megteremtéséből "in medias res" jócskán kivette a részét, amikor összeverekedett Dirk Gerkenssel. De itt vége is volt a mesének, mert az RTL Klub vezérigazgatója lazán átlépett egy másik galaxisba, ahol boldogan él csapatával jóban, rosszban. Igazi „sikersztori" az övék, romantikus és vígjátéki köntösbe ágyazva.
Ellenfél, bocsánat ellenség hiányában a tv2 vezetése magára maradt. Szóval lehet itt ősi viszályról papolni, meg elsőségre törni, de érdemes először nyerőembereket szerződtetni. A nyerőember onnan ismerszik meg, hogy nem "bólogató Jánosokkal" veszi körül magát, vállalja a konfliktust, meghallgatja kollégái véleményét, érvek és ellenérvek alapján dönt, majd döntéseiért vállalja a felelősséget, azaz felfogja, döntéseinek mekkora súlya van. Nem maga alá választ, hanem ismeri hiányosságait, és tehetséges, tanult szakemberekkel pótolja őket. Végül pedig a legfontosabb: tud nemet mondani! Érdemes egy dolgot mindenkinek az eszébe vésnie, nem kell mindenhez érteni, ugyanis aki mindenhez ért, az gyanús.

Szóval, a segítségeteket kérném abban, döntsük el együtt, kire illik ez a leírás a csatornánál. Emelt díjas sms-en lehet szavazni a legjobbra, de csak úgy tv2-es módon, azaz szavazzatok, és én majd jövő szombaton saját döntésem alapján kihirdetem a győztest! Mert csak a lé számít, nem a presztízs, meg a hitelesség. Nem aggódom, lesz egy kis felháborodás, de jön majd Magyar Rita, a tv2 szóvivője, és frappánsan megoldja a problémát, azaz akkora baromságot nyilatkozik, hogy az újságírók felfogják, jobb, ha nem nála érdeklődnek a továbbiakban. Srácok, keressetek más nyilatkozót, van most bőven belőle a csatornánál. B2C, meg B2B, meg hát ott van egy poszt a nagyon Rendes zseninek, tessék válogatni. És ha már kibogozhatatlan a szitu, kapjátok mikrofonvégre az új marketing és kommunikációs igazgatót, aki bár a szervezeti felépítést szakkönyvből másolta, a tudásanyagot mégis szóról szóra elsajátította. Néha ugyan még elfelejti a kollégáknak a munkájukhoz szükséges információkat továbbadni, de majd beletanul. És akkor még az is elképzelhető, hogy Magyar Rita nem azért nyilatkozza, hogy folytatják az XXL-t, mert a főnökasszony bokros teendői közepette nem szólt neki, hogy a műsor megszűnt. A Leila hercegnőnek álcázott kékharisnya egyébként okos, művelt, kulturált, csak túlságosan kedves és puha ehhez a világhoz. Nemrég találtam egy meghitt képet a Kreatívban, amelyen éppen Árpa Attila és Rendes Zoltán fogja közre a Várdy által legokosabb hölgynek titulált személyt. Andrea olyan szeretettel csüng Attila vállán, mint egy tini az első bálján. Rádöbbentem, a fiúk megették reggelire, és hiába volt két húzósabb szakmai múlttal és felkészültséggel rendelkező jelölt is a posztra, az x-box-os tapasztalat tuti esélyessé léptette elő Rendes barátunkat. Így is lett.
De visszatérve a 10! legnagyobb tv2-es lúzer bronzérmeséhez, "Nagyonnagy" Andrea igazgatónőhöz, észre kellene vennie, hogy a csocsó nem egyenlő a focival, ámerikai akcentussal beszélőknek: soccer. Igaz, azt is gólra játsszák, de gólt csak az tud rúgni, aki ismeri a szabályokat, azaz médiára fordítva, működőképes network-kel rendelkezik. Social capital kell ide, kapcsolati tőke. Elnézést, nem itt kell beszerezni, hanem eleve rendelkezni kell vele, különben a hölgy profitál a kinevezésből, és nem a csatorna a hölgyből. Ez itt a kulcs. Nem egy törpilla által vezetett törpcsapat kell, akik törpölgetnek és törpbaromságokat beszélnek, csak 1 jó ember kell. Talán valaki, aki a TV2 munkatársa volt, és aki jelenleg az RTL Klub megbecsült kommunikációs vezetője. Ha értitek, kire és mire utalok! Oda se neki, nem probléma, gondolta Várdy, a hölgy erős C.V.-ben, és különben is, kell még egy nő a vezetésben, különben a tv2 nem lesz EU konform.
Jut eszembe, Várdy, a legújabb folyosói duma róla a következő: Várdy Zoltán, akinek keresztanyja az Excell, szeretője pedig a PowerPoint. Jó nem?
Nem baj, addig is örüljünk, mert a 49. héten a tv2 főműsoridős átlaga a 18-49-es célcsoportban 25,1 SHR% volt. Hurrá! Az Index adataira hagyatkozom, nehogy elfogultsággal vádolhassanak! Ismét lelkes hangulat uralkodik a házban, hiszen a majdnem első szerintük már nagyon közel van az elsőhöz. A földi sugárzású kereskedelmi televíziók között a TV2 pedig máris második, az RTL pedig csak az utolsó előtti. Minden csak kommunikáció kérdése. Elmélkedjünk egy kicsit azon, hogy ha egy csatorna első akar lenni, akkor a korábbi logo és I.D. rendszerét miért cseréli le egy olyanra, ami nem azt kommunikálja, hogy tévé, hanem kizárólag azt, hogy 2, azaz második. Az új logo azt vési be az ember agyába: kettő, kettő, kettő … Mást szinte nem is látni! Gratulálok. Lapozzunk fel egy műsorújságot, vessünk egy pillantást mondjuk a keddre, rögtön szembetűnik a különbséget. Az RTL logo a legfeltűnőbb, a tv2 meg szinte észrevehetetlen, elvész a kiscsatornák között. Baklövés. A legdrágább és legbarátibb szakemberek mindig trendekről hablatyolnak, külföldi csatornáknál bevált módszerekkel érvelnek, holott csak NEMet kellett volna mondaniuk a változtatási kérésekre. Mert ami jó, az jó. És a TV2 előző emblémája tökéletes volt. A másik egetverő újítás pedig, a www.tv2.hu megjelenítése nagyjából 8-10 évvel ezelőtt volt ÚJ információ, jelenleg célcsoportra vetítve evidencia, így nem valószínű, hogy a lelkes nézők az RTL KLUB honlapján keresnék a tv2 híreit.
Szóval! Kilóg a tv2-es LOGOláb! Amikor az RTL Klub kihozta a dél-amerikaiak által összegányolt I.D. rendszert, azt hittem, véletlen. Talán az aktuális vezető éppen nyaralt vagy elaludt, hogy adásba engedte ezt a lassú, unalmas, képileg döcögős valamit. Már úgy tűnt, végre a TV2 elmondhatja magáról, képileg kellemesebb és egységesebb összhatást kelt, mint vetélytársa. Majd jött a kis tv2 vadonatúj vezetése, és sikerült még a szarnál is szarabbat produkálnia. Ez aztán a mutatvány, rögtön felértékelődött az RTL design. Minden csak viszonyítás kérdése. Ők nem kommunikáltak, csak mindig egy kicsit változtattak, harmonikusabbá tették a képsorokat, visszacsempészték a női hangot, próbáltak lágyítani a betonoszlopokon. Ők sem szeretik, de elviselik. Amíg jók a műsorok, gondolják, ki figyel a részletekre. Mert ők megtehetik. De a tv2 nem. A korábbi elegáns, harmonikus és egyben dinamikus megjelenés a régi vezetés szimbóluma volt. Jött a Gyöngyössy-Árpa duó, és elbizakodottságukban csakis úgy bírták elképzelni az átalakítást, ha megnyomják a DELETE gombot. Senki nem gondolkozott el még a tv2-ben azon, hogy az RTL Klub fennállása óta nem cserélt logót, pedig volt egy szezon, a Big Brother 1. idején, amikor a TV2 egyik napról a másikra megverte a rivális csatornát. Szerintem Várdy is ezt akarta, de kvalitásaiban és munkatársaiban a két vezérigazgató össze sem hasonlítható. Kereszty esetében a megújulás majdnem tökéletesre sikerült, talán csak a logó nem illett bele a képbe. A médiában sokszor húzták is emiatt, a zárójeles tévés gúnynevet akasztották rá. De Kereszty kivárt, pályáztatott, majd megint kivárt, mert a legjobbat kereste, és két évvel később meg is találta. Ez lett a nyerő! Európai színvilág, modern, dinamikus, és mégis emberközeli I.D. rendszer. Na, ez nem kellett az új vezetésnek. Mert a horrorisztikus vérömleny a képernyőn, az sokkal menőbb! Mert megérdemeljük!
Ugyanakkor meg kell adni a pontot annak is, ami működik, mert bizony Joshi Bharat simán veri az RTL-t az access primetime-ban, és igen szépen elindítja a flow-t a tv2-n. Kár, kogy hiába, mert az Aktívról elmenekülnek a nézők, hogy aztán soha többet vissza se térjenek. A műsor célcsoportban 3-5%-kal jobban teljesít az átlagnál, 4+-ban pedig a duplájával. Hajrá Joshi Bharat, leszel te még a Tények előtt is!
Nem értem az RTL-t, a „Fogd a pénzt és fuss!"gyenge formátum, és nem ebbe a sávba való. A Mónika show pedig bizony már kiégett. A két műsor célközönsége totál eltérő, így hatalmas baklövés egymás után rakni őket. Peller Mariann ígéretes, éppen ezért nem kellene ennyire bugyuta műsorban aprópénzre váltani tehetségét. Tudjuk, híradósból lehet milliárdos konyhatündér, de időjárás jelentőből nagyhíradós sosem. A műsorvezetői hierarchia szigorú, maximum egy lépcsőfokot enged felfelé, míg zuhanni persze bármennyit lehet. Tudni kell várni és kivárni. Kezdem azt hinni, az RTL is elfáradt. Hétfőjük ugyanerről a meggondolatlanságról tanúskodik. Győzike nézőtábora és a Showder Klub rajongói nincsenek átfedésben, erre senki sem gondolt, vagy csak az a lényeg, hogy mindkettő lemenjen valahol.

Pici odafigyeléssel az RTL is harmonikusabbá tehetné a tévézést. Már kiütötték a konkurenciát, és hibásan azt gondolják, nem kell minden részletre odafigyelni. Pedig egy profi csatorna esetében bosszantó, ha a nézőnek negyedóránként a távkapcsolóhoz kell nyúlnia, hogy szinkronba hozza a hangerőt. Kováts Kristóf Fábry Showder és Showder Klub című műsoraira gondolok. Mindkét műsor jóval halkabb, mint az RTL Klub alapbeállítása. Sőt, a főcímekben a zene idegesítően elnyomja a Hangot, így a néző csak egy érthetetlen sutyorgást hall iszonyú tapssal megnyomva.
Szabad véleménynyilvánításom mintha tüske lenne néhány tv2-es körme alatt. Ennek őszintén örülök! Nem vagyok intelligens, bocsánat intelligencs, ahogy Győzike mondaná, így nem zavar, ha sértett f@sznak tartanak. Írásaim igazságtartalmát nem befolyásolja, milyen a hangulatom. Valószínűleg magából indult ki, aki erre utalt. A közszereplőnek ennél többet is el kell tudni viselni. Van a csillogásnak is árnyoldala. Emlékeztek, sztár nem marad szárazon.
Ne legyenek illúzióitok. Itt mindenki az asztalát védi. Ki így, ki úgy. Van, aki beszél, van, aki feljelent, van, aki bemószerol, van, aki hátba támad. Miért vagytok meglepve, hiszen csak azt kaptátok, amit ti is adtatok korábbi főnökeiteknek?
Hungarian Helyszínelő

Bence Buci Maci a pácban, avagy tv2 HALála A TORTÁN

Lassan mondom, hogy mindenki megértse! Ekkora BÖSZMESÉGET nem látott még a világ! Ahogy véget értek a tv2 zseniális, arcátlanul drága, saját gyártású gigaprodukciói, a nézettség 3 SHR%-kal emelkedett. Arra a szintre sikerült villámgyorsan visszatornáznia magát, amelyet még az előző, Kereszty-Sváby-Poich nevével fémjelzett nagy TV2 tudhatott magáénak. Gratulálok, kedves Várdy PowerPoint Zoltán! Remélem, levontad a konzekvenciákat és rájöttél, a tévéd csak úgy fog működni, ha ülsz az előző vezetés babérjain, és gondosan megőrzöd egyáltalán nem rád testált hagyatékait. Nem vetted észre, hogy úgy működik a tévéd, mint a Fidesz. Ha nem csinálsz semmit, szárnyal, ha csinálsz valamit, a vesztébe rohan. Küldd el inkább a Gyöngyössy-Árpa duót egy hosszú és tartalmas téli vakációra! Talán Thaiföldre!
Amíg a fiúk kipihenik magukat, ismerkedjünk meg közelebbről Gyöngyössy Bencével, a Frei Tamás Üldözöttjei Klub megalapítójával! Úgy látom, a magyar televíziózás legnagyobb botrányának áldozata nem tanult saját kárából. Déjá vu-m van, de lehet, hogy hiba a Mátrixban, mert Bencének figyelnie kellene arra, hogy a híres, hírhedt és hiteles világutazó, aki a siker kedvéért statisztából bérgyilkost farag, vagy szelídített gepárdból véres fenevadat, immáron másodszor is a mélybe taszíthatja a bukott Sztárok a fejükre estek produkcióval.
De ne kalandozzunk el ilyen messzire, nézzük inkább, hogyan kápráztatta el Bence már az első munkanapján kollégáit. „Nincsenek egzisztenciális gondjaim, csak passzióból vállaltam el a programigazgatói kinevezést!” Ezekkel a megható és gáláns szavakkal kezdte bemutatkozó beszédét a tv2 új programigazgató tévémacija, így tudatosítva munkatársaiban, hogy ezt a feladatot ő kirázza a kisujjából. Az elődök mind alkalmatlan hülyék voltak, tette hozzá gondolatban, de „első, királyi, hatalmas, tenyeres-talpas, piszén pisze Bence maci” most megérkezett, és a második csupor méz elfogyasztása után majd virágba borítja a Róna utcát. Brumm!
Sok teendője akadt. Kicsit balra nézett, kicsit jobbra brummogott, és rájött, az irodájában nem adottak a körülmények egy európai szintű televízió létrehozásához. Telefonálgatott – de ezt is csak passzióból – és másnap egy látványtervező be is kopogtatott a titkárnője ajtaján. Mély, átszellemült dizájnolás után szétverette elődje szobáját, ugyanis csak méregdrága, tricsillió Ft értékű, vadonatúj bútorok között tudott és akart kreatívkodni, alkotó és gondolkodó személyiséggé válni. Filmproducersége idején ugyanis megtanulta, pénzt tarhálni csak „jólöltözötten” szabad, különben minden leendő szponzor attól fog rettegni, nem a filmre költődik a pénz, hanem a producer zsebében landol. A tévében ez egy kicsit másképp működik, de kilenc év hosszú idő, biztos homályossá váltak az emlékek. Mindenesetre Bence és pocakja az átalakítás után kényelmesen elfért az új programigazgatói rezidencián. Kezdődhetett a munka! Brumm!
Beszaladt a filmosztályra és könnybe lábadt szemmel kérdezte, van-e a könyvtárban Lorenzo Lamas vagy Marc Dacascos film. A filmvásárlók azt hitték viccel, de olyan átéléssel és felhevült arccal érdeklődött, hogy rádöbbentek, ez a macipasi komolyan beszél és valóban 10-15 éves B,C kategóriás filmekkel kívánja a versenytársat legyőzni. Megállt nála az idő az RTL-es kirúgásakor. Csak az egyszerűség kedvéért, ez a vezetői utasítás olyan, mintha Trabanttal indulnánk a Forma I-ben. A kollégák persze segítőkészen találtak ilyen filmeket, sőt Cynthia Rothrock is előkerült. Bence fellélegzett. Sikerült! Elmosolyodott magában, megvan az első komoly eredmény.
E hatalmas fizikai és lelki megpróbáltatás után elfáradt, leült kicsit ugyanabban a szobában és gyorsan megszüntetett még 12 futó sorozatot. Úgy okoskodott, nem baj, hogy nem fejezték be, a nézők úgysem veszik észre, mert nem is nézik. És ismét megvilágosodott! Szembesült a valósággal, ebben a szobában sem adottak a feltételek egy modern, európai televízió megalkotásához. Igaz, hogy az itt dolgozó lojális, felkészült, tapasztalt, hiteles szakemberek tartották még fenn a tv2 megmaradt image-t, de ezt egy szürke ember, szürke öltönyben, kevéske szürkeállománnyal nem volt képes felfogni. Mai napig a Dr. House, a krimihétfő és a Született feleségek maradtak húzóelemei ennek a sajnálatra méltó csatornának! Nem baj! Bence lépett! De, mint a Fidesz, rossz embert tett rossz helyre. Hozott egy C.V.-ben erős menedzsert, aki filmet csak moziban látott korábban. Négyszeres fizetést kapott a semmire, majd rögtön beíratták egy gyorstalpalóba, mert kellemetlen lehetett azzal szembesülni, hogy a filmosztály új vezetője azt hitte, a filmcsomagokat is a Tescoban árulják. Nem probléma, ez a tv mindent kibír. A kollégák pedig szorgalmasan magyaráztak neki, tudják, azok a beosztottak, akiket majd néhány hónap múlva kirúg, mert már úgy érzi, kicsit dörgölőzött a filmekhez, lassan ért is hozzájuk. Hű, ez aztán a fergeteges fejlődés. Pontosabban egyiküket kirúgta, erre a másik felmondott, mert ő még valóban tudta, mit jelent az a szó, lojalitás.
Bence Buci Maci esetében hatalmas gondban van a szerző, mert szürke és unalmas emberről nagyon nehéz színesen írni. Előbb íratnám be Schobert Norbi ducitréningjére, minthogy felvegyem programigazgatónak. De Bence nem a Nagy Fogyás castingjára érkezett 2007. őszén, hanem filmes támogatásért kilincselt elődjénél, Poich Lórándnál. Már csináltak két sikeres produkciót, gondolta, összejöhet a harmadik is. De Várdy lecsapott rá. Ez a szerencsétlen antitelevíziós végre talált valakit, aki vele ellentétben már látott belülről tévét. A vezér gondosan és szóról-szóra elolvasta Bence önéletrajzát, majd örömmámorban kilóra megvette a televíziós berkekben már szinte elfelejtett „mackózsenit”. Várdy annyira hitt kiszemeltjében, hogy az értelmetlen pénzszórásnak sem állt az útjába. Korábban ugyanis nem volt szokás, hogy Cannes-ban a MIP-en vagy Londonban egy Disney Workshop-on 5 csillagos szállodában szálljon meg a programigazgató. De Bence megérdemelte!
Tulajdonképpen Bence Buci Maci szerethető ember, kicsit lassú, enyhén tesze-tosza, inkább halvérű, mint szenvedélyes, de legalább emberből van. Nem akar senkit „direkt” megbántani, sőt inkább konfliktuskerülő, mint kezdeményező. Csak az a fránya bosszú, az mardossa állandóan a lelkét. És Kováts Kristóf régóta a begyében volt, így egyáltalán nem meglepő, hogy a 2008. őszi struktúrában nem számított az egyik legügyesebb és legsikeresebb producer csapatára. Konfliktusuk az RTL-es időszakra datálódik, amikor Bence le akarta választani Fábry Sándort fiatal produceréről. Bence elegáns ajánlatot tett a showman-nak, ígért fűt-fát, hogy belsőben mennyivel több lehetőséget és pénzt kaphatna. Rosszul okoskodott, ugyanis vannak még karakán és hűséges emberek, mint Fábry, aki sosem fordítana hátat „kenyéradójának” és talán barátjának.

Bence nem adta fel. A sunnyogó bosszúhadjárat folytatódott. Nem szándékos „tatárjárás” indult a tv2-ben, csak a tudat alattija lépett működésbe. Itt kérnék elnézést minden tv2-es maradék hölgydolgozótól - Bence nevében is - mert számára a nő, mint munkaerő, egy nem létező fogalom. Így a lakosság 50 százalékát kitevő lányok, hölgyek, asszonyok ne sértődjenek meg, ha pökhendi és pukkancs módon elsétál mellettük köszönés nélkül a folyosón vagy az utcán. Ők a szükséges rosszak, akik szépek lehetnek, de okosak sosem. A nőutálat Bence életében nem egy új keletű fóbia, egyes források szerint már az RTL Klubban is irtotta őket. Állítólag Zsuzsannát, a filmosztály vezetőjét azért rúgta ki, mert úgy vásárolta filmeket, mintha a piacon lenne. Az igazság és Zsuzsa védelmében mondom, azért Bence a kirúgást úgy időzítette, hogy a három legfontosabb filmcsomagot Zsuzsa még megvegye, amelyből majd ügyesen sáfárkodva a következő három évben sikert sikerre halmozott az RTL Klub. A „plusz egy fő” kategória lenéző és lekezelő az ellenkező nem számára, rosszul is viselik ezt környezetében. Nem értem! Egy férfi, aki ennyire nem tudja hova tenni a nőket, miért megy el egy olyan csatornához, ahol a 18-49-es általános célcsoporton belül a nőket részesítik előnyben. Vagy ez a fontos körülmény elkerülte a figyelmét! Mindegy, kényes téma, ne is fejtegessük tovább! Bence egyébként sosem mutatott fel elképesztő kreativitást, így eme hiányosság kompenzációjaként neveztette ki Árpa Attilát műsorokért felelős vezetőnek. Már megint déjá vu-m van, mintha ugyanez lett volna korábban az RTL-ben is.
A szerződés aláírásakor Bencével feketén-fehéren közölték, az a feladata, hogy a tv2 nézettségét abszolút értékben növelnie kell, azaz 2008-ban 28 SHR%-ot kell elérnie, később azért ezt korrigálták 27,5 százalékra. Jelenleg azonban azért megy a küzdelem, hogy átlépjék a 25 %-os álomhatárt. Bence, kösd fel a gatyád, mert két tuti „megás” szombaton kívül talán egy szilveszter estét tudsz még megnyerni, azt is csak az Irigy Hónaljmirigy segítségével. Szóval, mehet a vaker arról, hogy maximum 4-5%-os bevételcsökkenés lesz idén, de a valóságos nézettségi adatok tükrében ez inkább 10%, ami pénzben már a 2 milliárd felett van. Ehhez jön még a pluszköltés, ami a súgások alapján megközelítette szintén az 1 milliárdot. Ki az a bugyuta és számolni nem tudó főnök, aki ezt engedi! Vagy a Sat1Pro7 csoportnál, ahol, mint tudjuk, a részvények zuhanásnak indultak, már semmi sem számít!
Egy kedves szösszenet jutott el hozzám egy magát megnevezni nem kívánó kolléga jóvoltából. Egy történet arról, hogyan tépázták meg a programigazgató nem létező nimbuszát regnálásának elején. Történt, hogy a „Hal a tortán” kezdeti sikerei után gyengélkedésnek indult a délutánban. Talán azért, mert az RTL Klub kapcsolt, és a civil Vacsoracsata helyett ők is sztárokkal főzettek a délutánban. Bence törte a fejét, lapozgatta a műsorújságot, válságértekezletet hívott össze, begyűjtötte a javaslatokat. Kicsit hümmögött, majd döntött. A főzőshow menjen későbbre, a bulvár híradó helyére, az Aktív pedig a Barátok közttel szemben. Hadas Kriszta főszerkesztő infarktus közeli állapotban berohant Várdy Zoltán vezérigazgatóhoz, kicsit érvelt, kicsit őrjöngött, majd őrjöngve érvelt, és nagy nehezen kifrakciózta, hogy az Aktív maradjon a 19.00-20.00 közötti sávban. Ezzel semmibe vette nemcsak Bence utasítását, de Bence személyét is egyben. Húzós kezdés, mondhatnánk tévés zsargonban.
Őszintén, senki sem hitt a struktúrában, de bejött. Majdhogynem egyedüliként a változtatások közül. A véletlen vakszerencse kedvezett a tv2-nek, mert időnként mindenkinek lehet szerencséje. Persze a kommunikáció már attól volt hangos, hogy ezt direkt így akarták. Sebaj! A Hal a tortán szárnyalni kezdett. Megszorította a korábban mindig óriásit taroló Barátok köztöt. Hurrá hangulat és éljenzés közepette nézegették nap, mint nap a nézettséget. Az indokolatlan elbizakodottság és „kihaénnem” hozzáállás vezetett ahhoz, hogy nem látták át, csak azt a különbséget sikerült csökkenteniük, amit saját maguk idéztek elő tavasszal.

Mindenesetre Bence annyira megelégedett teljesítményével, hogy 6 hétre elment filmet forgatni. Mert emlékeznek még, ő rendező-producer, és csak passzióból tévézget. Egyébként ennek a filmnek a televíziós finanszírozását még elődjével, Poich Lóránddal kezdte el tárgyalni. Közben kinevezték, így a megállapodást már ő kötötte meg saját magával, és mint új programigazgató, a siker reményében jócskán megemelte a támogatás összegét. Mert megérdemelte. Majd elment fizetett szabadságára és elkészítette új filmjét, ahol a tv2 képviselője, megbízottja, partnere és alkotója is volt egy személyben. Ez aztán a hatékonyság! Képzeljük el, milyen gyorsan sikerült rendeznie a vitás kérdéseket egy-egy tárgyaláson, és milyen gyors volt a kommunikáció is a felek között.
A 10 legnagyobb tv2-es lúzer cím ezüstérmese tehát Gyöngyössy Bence, a szelíd Buci Maci, aki Árpa Attila bűvkörében vérengző fenevaddá változik. Bence, kicsit féltened kellene az állásod, mert Attila nagyobb és magasabb babérokra vágyik. Egy „Hal a tortánból” vett ízléstelen szófordulattal élve, közeleg a hal halála, és már a desszertre sem marad időd.
Egy tuti tipp a vezérnek! Tudományos kísérletekből kiderült, hogy olyan kiemelkedő fontosságú területen is, mint a tőzsdézés, egy csapat csimpánz ötletszerű tevékenysége már középtávon is ugyanolyan átlaghozamot eredményez, mint a túlfizetett brókerek teljesítménye. Talán ennek a levét issza most mindenki a világban! Egy biztos, számomra úgy tűnik, a tv2 szintén kifejezetten jólfizetett menedzserei sem tudták igazolni az eredményességet, a televíziós piacon pedig az utóbbi egy évet már középtávnak tekinthetjük, azaz vettem Várdynak egy bérletet az Állatkertbe, hátha érti, mire gondolok…
Hungarian Helyszínelő


KOMMENTEK:


Kommentek:
Jó látni, hogy főnökeink is gép előtt vannak az ünnepek alatt is.. :)
Kereszy2008. 12. 22 13:08
Ismét cool az írásod, és csk annyi: Bucimaci XANAX 1 mg szed, az irodai kukájában és a fiókjában is van.
hurkagyurka2008. 12. 09 22:09
annyira szánalmas, hogy más nevében írogatnak a kommentelők, svaby, vardy, banyai stb..
svaby2008. 12. 09 11:44
Hajrá Helyszínelők! A szívemből írtok! Szóljatok, ha még kell info.
Címemet tudjátok.
P. Jani2008. 12. 09 10:22
hello HHelyszínelők,
most alaposabban összevetettem az eddigi bejegyzéseket. Nem hárman írjátok véletlenül? Tök különböző stílusban szólaltok meg. Van köztetek egy száraz, logikusabb fazon, meg egy szájalósabb, lazább. Szerintem. Nem?
putyin2008. 12. 08 18:47
Ez állat: "remélem nincsenek és nem is lesznek gyerekeid, mert azokkal vagy valami baj történik hamarosan (ugye nem tudod, hogy Gyöngyössy Bencének milyen vitorlás barátai vannak?)..."
kész halálos fenyegetés,
Tévedsz Marinka, hiszen téged is érdekel!2008. 12. 08 16:50
Képzeld, én még tévés sem vagyok!
Úgy látom, azért nem vagy túl tájékozott, hiszen Tóta W.-nk nem tűnt el, csupán blogol a w-n, mint SzabóZ a c:c-n. Amik persze Indexesek.
Egyébként meg azt kell olvasni, aki teccik. Hogy mi humoros azt pedig mindenki maga döntheti el.
Persze ez nem mindig teccik azoknak, akikről szó van, ahogy az ő ténykedésük sem teccik mindig másoknak.
Nekem teccik az itt olvasható bejegyzés. És még csak nem is szégyenlem magam.
Ellenben a gátlástalan főf.szokat remélem zavarja, mert szégyllni nem fogják magukat, az biztos.
Talán érintett vagy te is?
Lehet, hogy te írtad?
marinka2008. 12. 08 15:37http://www.marinka.hu
Nem vagyok tv2-es, sem RTL-es, de amúgy tévés. Már az indexes SzabóZ-vel is az volt a gond, hogy írásait személyes bosszúra használta, sértettségből ír és személyeskedik (ezért is száműzték a c:c-re). HHelyszínelő is pont ilyen, csak épp azt felejtitek el hogy erre senki nem kíváncsi. Visszasírom Tóta W-t, aki úgy tudott fikázni, hogy közben szórakoztunk is egy picit és bólogattunk mosolyogva. Itt már csak rázom a fejem és azt gondolom, bárki is vagy, kedves Helyszínelő, remélem nincsenek és nem is lesznek gyerekeid, mert azokkal vagy valami baj történik hamarosan (ugye nem tudod, hogy Gyöngyössy Bencének milyen vitorlás barátai vannak?), vagy egyszerűen csak szégyelik magukat miattad.
napersze2008. 12. 07 17:22
a kommentelők java itten most véresen tévékettes faszkalap és főnők, jól beírnak, ezzel le van rendezve a helyszínelő és a nézettség is, meg a bevétel is. jól megírják, komolyan! a sértett faszi szerkezet, brilliáns, na, de tényleg! miért kell ennyire fosnotok menedzser emberek, ott a tévékettőn!? elbaszintottatok már mindent, a lapát ott van az ajtóban, jó helyen, jó nagy, öt csillagos, ráfértek mind! aztán csak jön valaki, aki tévét akar csinálni ott, hiszen ehhez minden adva van (volt)! csak a vezetés szar, nem igaz? még annyit, volt már ott olyan, hogy valaki mindenhez értett, a jóskaárpa! igazgató volt, meg rendezett is, meg producer is volt, meg - ezt alig akartam elhinni, pedig igaz! - megfordult a fejében, hogy műsor vezet majd! (ehhez illik tudni, csak törte a magyart a potrohos barma)így hát maradt a kolleginák szopatgásánál (remélem valakitől kankót csak kapott) na jó, kezdem a visszaszámlálást, stilusosan, 10 (ten) 9 (nine)....
vándor2008. 12. 06 21:47
Azt kifelejtetted hogy még "ratyi" is a szerencsétlen! :)))
Öööö elnézést a többi homoszextől.
Ne vegyétek magatokra...
P. Jani2008. 12. 06 21:22
Kedves Bányai, ismerjük mi egymást valahonnan?
lulu2008. 12. 06 21:08
nem vicc!
Várdy2008. 12. 06 21:04
Gyerekek, egy kicsit jobban kell bírni a kritikát! Én pédául értem a viccet, csak nem szeretem.
Bányai2008. 12. 06 20:08
Szánalmas f@sz vagy. Ha ez nem keserűség, akkor mi?
P. Jani2008. 12. 06 18:08
Úgy látom, laza vagy, megbántottsághoz sok közöd nincs. A megnyomorítottak és irigyek keserűségből írnak, nem így:)
Ehhez a részhez pl. gratulálok: "Majd elment fizetett szabadságára és elkészítette új filmjét, ahol a tv2 képviselője, megbízottja, partnere és alkotója is volt egy személyben."
xxx2008. 12. 06 16:34
Szerencsetlen ember lehet az, aki Mikulas napján ilyen cikkeket ir. komolyatalan vagy es gyava. egyetlen vigaszod legyen az, hogy kb 10 ember olvassa ezt es abbol ketten a haverjaid, nyolcan pedig tvosok.
HIRTV2008. 12. 06 13:10
Szegényke, Téged nagyon megbántottak, igaz? Nem baj, szépen irsz és biztos minden szavad igaz, úgyhogy szeretettel várunk csaopatunkba. Itt a helyed.
Trunko Beni2008. 12. 06 13:04
Nem ismertél rám a stílusból?
Envagyok2008. 12. 06 10:34
Ujra olvastam: szerintem vagy Balazs Bianca vagy Szollossy Gabor vagy...ezek szerint akkor kirugtak.
Envagyok2008. 12. 06 09:58
Egy igazan sertett faszi lehetsz, hogy ilyenek irsz. Kirugtak? Vagy egyszeruen csak rosszindulatu? Vagy talan Papp Gergo?

Selejtes szuperhős a tv2-ben

Szar érzés lehet rádöbbenni, hogy különleges képességek hiányában nem lehetünk szuperhősök. Pedig a tv2 vezérigazgatója arra számított, hogy James Bondtól a Pókemperig mindenkit sikerült szerződtetnie. A dumához és a parasztvakításhoz értenek, a médiához kevésbé, nem baj, valamire csak jók lesznek, gondolta. Árpa Attila kapta a kíméletlen sármőr, a halálbiztos és mindig precíz MI6 titkos ügynök szerepét. Sajnos, mire Várdy felébredt, James Bond helyett egy XXI. századi elkorcsosult Ruzsa Sándor vette át az irányítást a Róna utcában. Kicsit csibész, kicsit munkakerülő, de azért szeretjük. Bocsánat, szerettük. Mert már az elődök, azaz a Kereszty-Sváby duó is tudta, hogy a rendszeres munkavégzés nem való Attilának, sőt nem is áll jól neki. Mert hogyan is lehetne hatalmas karikákkal a szeme alatt, kialvatlanul számon tartani azt a sok cicit, meg puncit, amit az RTL Klubtól importált titkárnője szervez neki naponta.
Azt hallottam, hogy a sok tv2-es kudarc után menekülőpályát keres az egykori „majdnem bőrdzsekitolvaj” a filmszakmába. Mert ha hiszik, ha nem, a mi Attilánk igazi „kabátlopási” ügybe keveredett. És ez a sztori – legyen bármilyen régi is – hihetetlenül sokat elmond róla. Hazai pályafutása hajnalán, amikor frissen neki kezdett a Főiskolának (mondjuk 1995. novemberében), egy csípős őszi estén bulizni indult haverjaival egy szórakozóhelyre (mondjuk az Undergroundba). Attila hamar elunta magát és tovább állt, azonban „véletlenül” magával vitte az egyik ifjú filmes díszlettervező bőrkabátját is. Lett nagy sürgés-forgás, csörögtek a telefonok, beindult a nyomozás, hova is tűnhetett a kabát. Egy óra elteltével meglelték Attilát egy másik szórakozóhelyen. Csak az egyszerűség kedvéért (mondjuk) Zsolt, aki kicsit már fázott, kedvesen odasétált Attilához és elkérte a dzsekijét. Attila rezignáltan közölte, hogy nem adja, mert az övé. Oké, oké, mondta Zsolt, de legalább a személyimet hadd vegyem ki belőle! A másik verzió szerint, Zsolt még ekkor sem veszítve el a humorérzékét, lazán kivette a kabát zsebéből a személyit, megnézte a képet, összehasonlította Attilával, és azt mondta, tényleg, mennyire hasonlítasz rám! Attila megvonta a vállát és visszaadta a bőrdzsekit. Itt volt még egy kicsi dulakodás, jöttek a biztonsági emberek, de ez már valóban nem fér bele a csibészes imidzsbe, inkább hagyjuk is. Szóval, Attila ezzel a szerencsétlen, de annál erősebb antréjával már azelőtt ismertté vált a filmszakmában, hogy akár egy lépést is tett volna benne. Azóta szállóigévé lett: Árpa, a bőrdzsekis Attila!

Tehát jött, látott és győzött Árpa „bőrdzsekis” Attila a tv2-nél. Akkora svunggal adta elő mesébe illő szakmai fejtegetését, hogy a korábbi bukott interaktívos producerből rögtön Head of Local Production lett. Nem értem Várdyt, nem tűnt fel neki az elmúlt négy évben, hogy a Csáó Darwin első két szériáján kívül semmi sikereset nem csinált a mi Attilánk. De nézzük, hogyan is debütált Árpa a tv2-nél.

2004. nyarán, amikor még javában folyt az RTL Klub által nagyvonalúan – rengeteg millió készpénzzel és egyéb juttatásokkal – támogatott ARGO című film bemutatójának előkészülete, Attila, mint „fantom@interaktiv.hu” megjelent a képben a tv2-nél. Láthatatlan emberként műsorötleteket prezentált, megbízást kapott, majd milliós gázsit. Még augusztusban hozzákezdett az egyik jóváhagyott műsor megvalósításához. Remélem, figyelnek a dátumra, 2004. augusztusát írjuk, és az ARGO bemutatója majd csak szeptemberben lesz. De Attilának van gyomra, sőt pókerarca is. Bájosan végigizgulja a bemutatót - az RTL KLUB pénzéből és az SPI segítségével -, fogadja a gratulációkat, kedvesen mosolyog, mindenkinek elmeséli, hogy még egy kiló zsírra sem telik neki, majd megható szavakkal és egy baráti öleléssel Dirk Gerkenst méltatja. Elegáns és intelligens megoldás. A csinnadratta után némi alkoholmámorban hazasétál, leül a számítógépe mellé és elolvassa a fantom névre érkezett hivatalos tv2-es leveleket: hiszen szorít az idő, az őszi szezonban szenzációra készül a csatorna.

Itt kell megjegyeznem, hogy Sváby András hatalmasat húzott. Annak idején, amikor a ValóVilág2 megverte a BB VIP-t, igazi fenegyerek harc volt kettőjük között. Jók voltak, elismerték egymást, majd jött Árpa Attila kirúgása. Sváby pedig briliáns húzással a korábban egyenrangú ellenfélből egy beosztott producert csinált. És nyert. Ő lett a jobb, és főleg, ő lett a főnök. Attila pedig beállt a sorba. Végre megtapasztalta, milyen az, ha ellent mondanak neki, ha ellenőrzik, ha nem csinálhatja azt, amit szeretne, mert vannak magasabb érdekek. Szenvedett. Bukást bukásra halmozott, de a vezetőség megkegyelmezett neki. 2005-ben a TV2 főműsoridős átlagnézettsége 30,5 % volt, ezt meg sem közelítette Attila kedvenc műsora: a Buzera! Ilyen névvel Magyarországon nem lehet sikert csinálni. Nem baj! Attila harcolt, érvelt, kardoskodott, mert ő érezte, hogy ez a NÉV kell a népnek. De nem kellett. Egyszerűen baromság volt. A Buzera még el sem kezdődött, de a nézők már elfordultak tőle. És Attila nem adta fel! Előállt Torgyán József és Marjai Judit nevével, hogy majd ők „sót” csinálnak belőle. A csatorna ellenállt, Árpa hisztizett, majd a tv2 döntött, kihátrált és inkább eltolta a kezdést 22.00 utánra. Attila kiszemeltjei pedig ott ültek a játékosok között. A produkció halálra volt ítélve. Egyetlen eredménye talán Kelemen Anna felfedezése, aki azóta is uralkodónője a hazai bulvárnak. Ő viszont Sváby András ötlete volt. Nem is értem, miért nem Attila talált rá, hiszen szerinte, aki csinos és nagy mellei vannak, az biztos jó műsorvezető lesz.

Kimondhatjuk: Árpa, egykori sikergyáros Attila is tud ám szart csinálni. Nem nagy ügy, gondolta, marad elég a mérleg másik serpenyőjében. Árpa vegetált, majd száműzték, gyártson bukott műsorokat kisebb csatornáknak, ott kevesebb kárt okozhat. Így sikerült lenulláznia a világban mindenhol népszerű Topmodell magyar változatát. Marginális szférát érintett, így ez a bukás nem tudott akkorát szólni, mint a tv2-es kudarcok. Kicsi tévé, kicsi szar. Említésre is alig méltó a Lúzer FC, amely Norvégiában kasszasiker lett, ott a döntőre pillanatok alatt elfogytak a jegyek. De ez itt Magyarország, magyar lúzerekkel. A műsor a teljes érdektelenségbe fulladt. Az emberek nem akartak veszteseket nézni, mert abban nincs semmi előremutató. Az aktuális politikai környezetben azt gondolták, miért nézzék a tévét, elég, ha belenéznek a tükörbe!

Egy dolgot azonban Attila jól az emlékezetébe vésett: Kell egy csapat! Kinevezése után gyorsan átszervezett, kirúgott, átcsábított, és akarata ellenére létrehozta a tv2 Lúzer FC-jét. Az RTL Klubban pedig glóriával jutalmazták távollétében, mert sikerült az összes gyengécske szerkesztőt elcsakliznia a versenytárstól, így szabadítva meg a csatornát a kirúgás szomorú feladatától. Szerencséjére maradt még egy-két hűséges, tapasztalt öreg róka a tv2-nél, akik egymagukban képesek voltak egy-egy osztályt irányítani. Egyiküknek, aki bár elmúlt ötven, mégis briliáns koponya, Attila képes volt azt mondani, hogy nem elég „trendi” a gondolkodása! Tipikus „bunkó” megjegyzés volt. Hozzáértés, szakmai tapasztalat, éleslátás, logikus gondolkodás kell a vezetéshez. Érvek, gondolatok, ötletek az együtt dolgozáshoz, nem elég "nagyot mondani" a levegőbe, ami még a megmaradt „lelkes” dolgozókat is a földbe tiporja! „Igavonó barmok”, médiamunkások nélkül senki vagy Attila, és az is maradsz. A szerkesztőből kiemelt főzseni hölgy a környezetedben, azért mert a kispályán jól focizik, még nem biztos, hogy kiengedhető a nagypályára. Bár olvasva a Maximában megjelent fantasztikus és lebilincselő interjúját, azt gondolom, nagyképűségben és pofátlanságban felveszi veled a versenyt! Először eredmények kellenek. Nem mondom, hogy rögtön egy Emmy-díj, de legalább egy icike-picike siker. Utána már verheti magát a gyönyörtől, ennek hiányában azonban mindez kínos.


Attila, nem tűnt fel, hogy totálisan hülyére vettek volt munkaadóid, és a fantasztikusnak tartott átigazolásaid még az utolsó levegőt is elszívják a csatornától? De mint tudjuk, az agyad a legjobb barátodban van, legalábbis ő ezt szokta hangoztatni. Szemből mindig nyájas veled, de a hátad mögött azért minden pillanatban négyszer elmondja, hogy még a könyvedet is ő írta.

Visszatérve Attila karrierjéhez, a kis Árpa, a sok kudarc után sem nem adta fel: ha nem lehet sikeres producer, gondolta, akkor lesz inkább tévésztár, azaz műsorvezető. Talán valami megvilágosodás hatására, esetleg Dunaszigeten megtalálta Attila, a Hun elveszettnek hitt kardját, ami megihlette. Tök mindegy. A Mokka műsorvezetője lett. Majd néhány hét alatt rádöbbent, nem képes reggel felkelni. Feladta.

Totális szerepzavar. Egy magát médiasztárnak tartó valaki miért megy el bohócnak? Amerikában a színészeket, műsorvezetőket „meat puppet-nek” vagy „speaking head-nek” hívják, ezt ő is tudja, mégis hülyét csinált magából. Élő példa erre Szorcsik Viki esete, aki egyben a Jóban Rosszban színésznője és a 10! című műsor háziasszonya! A hölgy SOK és harsány, de miért is lenne jó, hiszen ahhoz szokott, hogy instruálják, hogy megmondják neki, mit tegyen. Gyors sikert és népszerűséget akart, de inkább sajnálat és nevetség tárgyává vált. Hibás az a vezetői hozzáállás, amikor a csatorna egyik húzó sorozatából kiemelik a főnővért és belerakják egy másik műsorba! Elvész a varázs, a néző pedig elpártol. Kalamár Tamás, a Barátok közt producere sosem engedné ugyanezt. De hát ő profi, és ezt senki sem kérdőjelezi meg! Tessék dönteni, vagy egyik, vagy másik. Mert ha mindkettő, akkor gyengíteni fogják egymást. Így is lett! Viki most a senki földjén kóborol, talán egyszer ismét megleli önmagát.

A 10! című műsor apropóján, hiszen Attilától megtanultuk, lopni csak a jobbtól érdemes, elhatároztam, én is összegyűjtöm a 10 legnagyobb lúzert a tv2-nél. Lehet, hogy nem jön össze egyből a tíz élharcos, de a dobogós helyek már tutira beteltek. A dobogó legtetején tehát Árpa, akinek legnagyobb érdeme a koppintós televízió létrehozása. A németeknél bejött, hátha nálunk is. Csakhogy ott egy tulajdonosnál két csatorna van, a SAT1 szolgálja ki a kereskedelmi célcsoport idősebb szegmensét, míg a PRO7 a fiatalabbakat. Így vicces megoldásnak tűnik a tv2-be belegyömöszölni mindkettőt. Teljes káoszt eredményez, ami látható a nézettségi adatokból. Amíg a vezetők nem tudják, kihez szólnak, kinek készítik a műsorokat, addig a néző csak legyinteni fog, és átkapcsol egy másik adóra. Tudom, tudom, a „másoló tv” egyszer már bejött, majdnem 9 évvel ezelőtt, amikor a lakosság nagy része még nem látott ennyi külföldi csatornát. Fel kell ébredni, újítani kell, azóta eltelt egy kis idő, fejlődött a technika és a koppintás inkább ciki, mint cuki! (Idézet a Viasat3 gyerekműsorából!)

Végezetül egy biztató baráti szó: Ha kevesebb embert bántanál meg, aláznál meg, néznél levegőnek, talán kevesebben áhítanák a vesztedet!


Hungarian Helyszínelő


KOMMENTEK


Kommentek:

anyázó tibi2008. 12. 08 20:47
A Szorcsik Viki annyira egy tehetségtelen ripacs. Az összes ilyen Jóbanrosszban meg Barátok köztöt ki kellene vágni a francba a tévéből! Miért nem tudunk mi rendes sorozatokat gyártani, mint amilyen a Dallas vagy a Milagros?:)
Vándor2008. 12. 05 20:58
Vérciki ami megy a Tv2-nél a személycserék óta. De már a nagy kinevezések idején is sejthették volna hogy szarba nyúltak! :)
Azért kíváncsian várom az újabb irományokat!
Gyurimuri2008. 12. 05 09:24
Helyszínelő,
szerintem erről a Rendesről ne írj, mert szót se érdemel. Egy önpromózó faszkalap, olyan mint a Vujity Tvrtko, csak tehetségtelen. Volt az RTL en egy-két próbálkozása, vérciki műsorok voltak ezek. Inkább írj a Várdyról, a Bedő Beáról, Árpáról, Szentesiről, Kiss Péterről és a többi szerencsétlenről.
pesti srac2008. 12. 04 19:26
Ugyan már, ki védi nevében az éppen tv2-s "főhősünket"?
Ha őt ilyen sokan is ilyen nagyon utálják, az még nem jelenti, hogy bármilyen pozitív dolgot tett "véres verítékkel".
A konkrét esetben a helyette "vért verítékezők" azok, akik rossz emlékezetükben őrzik őt, a sunyin másokat kihasználó, becsapó műmájert.
Persze biztos van aki szereti is , hiszen több száz, több ezer lány, nő nem tévedhet :-)
arpa2008. 12. 04 11:25
"You have no enemies, you say?
Alas, my friend, the boast is poor.
He who has mingled in the fray of duty
that the brave endure, must have made foes.
If you have none, small is the work that you have done.
You've hit no traitor on the hip.
You've dashed no cup from perjured lip.
You've never turned the wrong to right.
You've been a coward in the fight." - Charles Mackay
hungarian helyszinelo2008. 12. 02 08:20
Szia P. Jani! ... és képzeld, ez a tompított változat!
P. Jani2008. 12. 02 08:20
Bocs, véletlen ment kétszer, nem étrtek annyira az internethez, csak a tévézés érdekel.
P. Jani2008. 12. 02 08:18
Durva ez az Árpaszöveg! Lesz következő is? Mindenkiről ilyeneket fogsz írni, vagy csak őt utálod?
hungarian helyszinelo2008. 12. 02 08:14
Köszönöm a tippet, Gyurimuri!
"Nagyon rendes" is felkerült a listámra! Kicsit döcögősebben megy az adatgyűjtés róla, mert a csávó saját képességei alapján a láthatatlan sávban mozog, de amint Attila fénye rávetül, megcsillan az elméje!
P. Jani2008. 12. 02 08:10
Durva ez az Árpaszöveg! Lesz következő is? Mindenkiről ilyeneket fogsz írni, vagy csak őt utálod?
Csilla2008. 12. 02 07:23
akik kedvelik, nem épp empatikus képességei miatt vannak szívesen vele, hahaha
GYURIMURI2008. 12. 01 20:39
a legdurvább, hogy a minap, a nagy kirugások idején, a szobájában Xboxozott egész nap az egyik szolgájával, aki éppen a promo osztályt vezeti. Hangosan röhögtek, kihallatszott a folyosóra...
Tényleg nagy csibész - de már abban a korban van, amikor valamit mutatni is kell.
ladde2008. 11. 30 08:37
gondolod használja még ezt az email címet?
Lehetne vele levelezni?
Biztos érdekesen írna, bár szerintem magyarban nem erős.


A nagy 2-tős, azaz tévészakkör a Róna utcában

Ezt elkúrtátok, fiúk! Bár egyes vélemények szerint ez egy előre eltervezett, művészi pontossággal kivitelezett tévés terrorakció volt. Az ügynökök országában ugyanis kézenfekvő összeesküvés-elméleti felvetés, hogy a Gyöngyössy-Árpa duó az RTL külföldi, imprlista, beépített ügynökei a tv2-ben.

Nem csupán a közös múlt miatt, hanem azért is, mert elemezve cselekedeteiket, nyilvánvaló, hogy szerződtetésük nem a tv2 malmára hajtja a vizet. Eddig csak kárt okoztak csatornájuknak. Nem baj! Ismerve Árpa gondolkodását, a bukta után vigyorogva megjelenik majd Dirk Gerkens-nél, az RTL Klub vezérigazgatójánál és százalékot kér a bevételből.

Visszatérve eredeti felvetésünkhöz, azért a felszínen még küzdenek a nézőkért, áhítják a sikert, szenvednek az elismerésért, közben pedig földig rombolnak mindent, ami jó volt. Hülye a néző, gondolják, majd lecseréljük őket. Igen ám, de kire?! Ébredjetek fel, aranyos ez a sikerpropaganda, de nem vezet sehova. Nem lesz munkahelyetek, kicsi ez az ország, sok a bukás! Jelenleg is a tv2-ben szaladgál az egy négyzetméterre eső legtöbb bukott szerkesztő, kirúgott producer, eltanácsolt műsorvezető. Bedugjátok a fejeteket a homokba, és úgy televízióztok, mint az a sofőr, aki éppen hallgatja a rádióban a híreket, amikor bemondják, hogy egy ámokfutó száguldozik az autópályán szemben a forgalommal! Nem egy, gondolja a sofőr, mindenki!

Az alapvető probléma az, hogy a fiúk elfelejtették, nem maguknak készítik a műsorokat, hanem a nézőknek. Jelenleg úgy fest a dolog, hogy a tv2 megalakította tv-szakkörét, ami hetedikeseknél aranyos és kedves, de negyven felé már szánalmas. Oké, oké, tudom, hogy egy kicsit befolyásolni kell a nézőket, egy kicsit javítani az ízlésükön, fogékonnyá kell tenni őket az újra – de kérem, itt nem ez folyik. Korábban mindig büszkék voltunk arra, hogy mi magyarok kreatívok vagyunk, és képesek arra, hogy a szarból is várat építsünk. Most az Árpa-Gyöngyössy duó „aranyszarból” épít romhalmazt. Magyar betegség, magyar álom. Javaslom, egy kis fazonigazítással csináljunk belőlük politikust, mert a jelenlegi politikai elit eltörpülhetne mellettük. Kommunikációs újításaik fenomenálisak, a titkos fegyver pedig a pozitív hozzáállás. Higgyük el, jót csinálunk, jó úton haladunk, sikeresek vagyunk, mert akkor egy idő után majd a többiek is ezt fogják rólunk gondolni. A sikerpropaganda egyik fontos állomása volt a Gyöngyössy Bencével készült pr-interjú az Origo hírportálon. Szakmailag szánalmas, emberileg sajnálatra méltó kérdezz-felelek. A programigazgató úr szépen és optimistán elmondta sületlenségeit a csapatépítésről, a kivárás fontosságáról, az előremutató trendekről, majd másnap mindent ellenkezőleg csinált. Talán rászóltak fentről, hogy mégsincs ennyi idő, mert szorongatnak a hirdetők. Ha a forecast során 27 %-ot ígérnek, a valóságos 12% komoly kompenzációt hordoz magában. Mi lesz így az inventoryval, elfogynak a reklámpercek és decemberben még mindig csak az októberi kompenzációkkal lesztek elfoglalva. Talán meglegyintette mégis a kirúgás szele. Bence, szar érzés utána kimenni az utcára. Úgy érzed, nem kapsz levegőt, összesúgnak a hátad mögött, lesajnálnak, rajtad röhögnek, majd egyszerűen kitörlik a telefonszámodat a noteszükből. Leírtak! Egyszer ebből már felálltál! Úgy, hogy a megszokott, jól bevált panelekhez folyamodtál. Sikerfilmet csináltál korábbi még sikeresebb filmekből. Ezt a receptet kellett volna itt is használnod. Bejöhetett volna. De nem! Te szembe mentél a tömeggel, a nézőkkel, a hagyományokkal, a racionalitással. Előre borítékolható volt a BUKÁS!

Elhitted, mert Várdy Zoltán elhitette veled, hogy piacvezető televíziót kell csinálni ebből a csatornából. Várdy Zoltán, a lufiember, aki egyszer előttem sétálva arról beszélt, hogy a tv2-ben volt már Tolvaly-éra, majd Kereszty-éra és ő is szeretne bevonulni a TV-történelembe azzal, hogy megalapozza a Várdy-érát.

Hát kedves Zoltán, ez sikerült, tévétörténelmet írtál, te lettél a Nagy Csillagromboló! Egyébként Várdy egy iszonyúan HIÚ pali, azaz el tudom képzelni, hogy csak sötétben közlekedik, nehogy valaki meglássa. Mert ha nem látják, akkor ő nincs is. Ez aztán az Amerikából importált logika. A legnagyobb jóindulattal sem szakbarbárnak minősített értékesítési guru azt azért elérte, hogy csontig beleitta munkatársaiba a „yes, you can do it” hurrá optimizmust. Ennek a céges csapatépítésnek túlbuzgó kitüremkedése volt az a momentum, amikor a jobb sorsra érdemes Kovács Áronnal az XXL-ben elékeltették, győzni fognak. Másnap, a nézettség megismerése után Kapitány Iván producer széles mosollyal tudatta az érdeklődőkkel, hogy nem is volt akkora BUKÁS! A műsor rendezőjét azóta kirúgták, a második műsort pedig elhalasztották. Ez is egy szánalmas kommunikációs próbálkozás volt, mert az XXL azóta megszűnt. Sunnyogásból ötös!

Mindenesetre, ahogy ígértem, nézzünk kicsit a szakmai kommunikációs ködösítés mögé:

Először is a nyerő párosnak eme hangulatörvényben sikerült elérnie, hogy a Vezér költségkeret-emelést harcolt ki a számukra. Magyarul: több pénzt tudnak költeni a programra, mint a folyamatosan kritikával illetett elődjük. Itt elmélyedhetnénk egy pillanatra a cost-revenue és a költséghatékonyság szárazan szakmai fogalmainak jelentésében és értékelésében, de legyen ez a Pro7Sat1 csoport hivatott munkatársainak és tanácsadóinak feladata. (Hát igen, tartsuk tiszteletben sokak megélhetési forrását.)

Másodszor fontos kiemelni a néző számára ismeretlen két szakmai körülményt: a nyári hónapok a kereskedelmi tévék üzletmenetében a hullámvölgyet jelentik, mert ekkor költik a legkevesebbet a hirdetők. Ezért szüneteltetnek oly sok műsort tavasztól őszig, így csökkentve a kiadásokat. Ellenben ősztől tavaszig tart a főszezon, ahol a nyereséget meg kell termelni. Ebből az időszakból is a legfontosabb az október, november hónap – nemcsak a karácsony miatt – ugyanis ekkor folynak a tárgyalások a következő évi reklámköltésekről és vállalásokról. Vagyis, míg a piacvezető RTL ennek megfelelően indítja el az őszi struktúráját, hétről-hétre folyamatosan építkezve, addig a hátrányosabb helyzetű csatorna megpróbál azzal előnyhöz jutni, hogy korábban kezdi el adni az új tartalmakat. Ők úgy okoskodnak, hogy a nézőnek így lesz ideje megismerni, elfogadni és megszeretni az új műsorait, ezzel elérve, hogy a csatorna le tudjon dolgozni valamit a hátrányából.

Mindezek fényében kell elemeznünk a tv2 új műsorait és azok nézettségét dicsőítő ködösítést. Hiszen a futó és nézett műsorok mindegyikét még mindig az a bizonyos előző vezetőség választotta ki, indította el, szerződte le. Ezen felül bizony csak a hozzá nem értőket elkápráztató dicsőség kisebbre csökkenteni az RTL előnyét – az uborkaszezonban. Vagyis a legnagyobb durranásnak szánt műsorokkal is csak megközelíteni voltak képesek a takarékos üzemmódban működő konkurenst. A fiúk pechjére azonban minden uborkaszezon véget ér egyszer, és szeptember végétől az RTL már megalázó fölénnyel nyerte a nézettségi versenyt. Olyan különbséggel, amilyenre eddig csak kétszer volt példa a magyar kereskedelmi televíziózás történetében: Gyöngyössy Bence első tv2-es struktúrájának bevezetésekor idén tavasszal, illetve 2002. első felében. Akkor a tv2 menedzsmentjének mennie kellett…

Az én személyes kedvenceim a kabaréműsorok, például a nem kevesebb mint megújításának szándékával készült XXL. Nem kívánok mélyebben belemenni a tartalomba, ezt hagyjuk a tanult kritikusokra, sokkal inkább műsor stratégiai hatásait emelném ki: készült egy műsor sokkal több pénzből, mint a havi IHM show. Ez a műsor lett minden idők legnagyobb bukása, már a bemutatkozó adás nézettsége is a kábeltévék nézettségére süllyedt. Ellenben sikerült ennek okán nemcsak megszüntetni a sorra nézettségi toplistás IHM show-t, hanem valószínűleg komoly image vesztéssel járó kárt is okoztak az IHM tagjainak és a Bagi-Nacsa párosnak. Ha már bukunk, bukjon mindenki, gondolhatták ők ketten.

Fiúk, ugyanaz veletek a baj, mint a magyar politikai elittel: Vak vezet világtalant!

Bukásotok története óráról-órára - a következő írásban!